Emlékek a múltból a nénémről… -

” Megkondult a Nagyszénási öreg templom nagy harangja …”

Szeretnék megosztani három történetet, ami kapcsolatban van a nénémmel, velem és a múltammal, vagyis a gyermekkorommal.

Amikor utoljára találkoztam vele, ami 2008-ban volt,akkor ígérte,hogy megvár. Ez sajnos nem sikerült teljesítenie,az álom nem teljesült,persze ez rajtunk kívüli okok miatt nem valósult meg.1935-ben született – 2015-ben halt meg. Nekem az anyukám beteges volt egész kicsi koromtól kezdve és az ő édesanyja, a nagymamám, próbálta ezt a hiányt enyhíteni azzal, hogy sokat voltam a nagyszüleimnél, amit én nagyon imádtam. Az édesapám utazott a nagyszüleimhez visszakérni engem legalább egy kicsit időre, hogy élvezhesse egyetlen gyermekét. Ez az idő addig tartott,amíg el nem kezdtem az általános iskolát. Utána jöttek a keményebb évek a nagyszülők nélküli idők.

Egy utcában lakott a két nagyszülőm, csak két ház választotta el őket egymástól, még pluszban két nagynéném is ebben az utcában lakott, az egyik személy a ” nénnye” volt.
Mi nagyom közel álltunk egymáshoz és sokat vendégeskedtem náluk, azért is mert neki is volt nálam három évvel idősebb fia, akivel sokat játszottam együtt. Sőt az utcában volt még pluszban két első unokatesóm is, és több utca gyerek is. Csapatot alkottunk, rengeteg turpisságot csináltunk együtt. Az anyukám anyukája próbált engem nem nagyon elkényeztetni, mivel én voltam az első unokájuk és sajnos az utolsó is akit ismert. A halála után még két unoka született, az imádott nagyapámnak volt alkalma megismerni őket.

Az első történetem, ami nekem megmaradt az emlékeimben…
Sokat voltam náluk, azért is volt ez, mert a fia csak három évvel volt idősebb nálam. Köztük nagyon bensőséges kapcsolat volt, sokat ölelte, puszilta és ha volt egy kis szabad perce akkor a fia az ölébe ült rögtön. Ezt én irigykedve néztem, amikor ott voltam és egyszer tettem arról, hogy én is az ölébe ülhessek. Persze ehhez a fiát ki kellett utasítani onnan és ezt meg is tettem.
Így kezdtem, ” engedj oda”, de nem engedett a fia, hogy helyet cseréljünk, és akkor ezt mondtam, nagy mérgesen, valamint igazán nem tudtam még akkor körülbelül három, vagy négy évesen, hogy mit is mondok ” neked CSAK ANYÁD, de nekem a NÉNÉM…”.
Erre a mondatomra nem lehetett mással reagálni, mint hogy a néném ölébe vett és csak nevetett rajta. Én meg örömmel foglaltam el a helyet, mivel nekem ilyen nem adatot meg otthon az anyukám betegsége miatt.

A következő történetem vele… A diófa.Voltak szabályok amiket be kellett tartanom, bár időnként ki tudtam bújni alóluk. Nagyon utáltam a tökfőzeléket, és az egyik szabály volt, hogy meg kell ennem amit elébem tesznek, akár időnként a tökfőzeléket is. A szabály alól sokszor úgy tudtam kibújni, hogy végig látogattam a többi rokont, vagyis a másik nagyit és a két nagynénit és ahol a fogamra való falat volt,oda meghívattam magamat. Az egyik alkalommal ez nem sikerült és a tökfőzelék volt a déli menü. Nyár volt és kiültem a diófa alá, hogy legalább élvezhessem a meleget, a szellőt és esetleg találok valami megoldást, de nem sikerült a tervem. Így hosszabb időt a diófa alatt ülve töltöttem. Igaz az is, hogy nem is ettem a tökfőzelékből,telt az idő és lassan már a vacsora idő közeledett. Egyszer csak csoda történt, mert megjött Nénnye és védelmemre kelt.

” Bözse ángyi, haggya már azt a lányt hagy mennyen játszani, hát látja hogy nem eszik. Úgy sem eszi meg és már bogarak is vannak a főzelékben, sőt még apró falevél is van benne. Hagy öntsem ki ? ” és a Nénnye kérésére a mama elengedett.

Az utolsó történet vele, ami igen jól emlékembe vésődött… Májusban volt a születésnapja és mi mentünk a mamával őt felköszönteni. A mama szedett egy csokorra való virágot a virágos kertjéből.
Megérkeztünk Nénnye házába és mentünk a hátsó udvarba, mert éppen etette az állatokat, már késő délután volt ,így ott megvártuk, amíg befejezi a dolgát. Utána mentünk vele a konyhába, mert megkínált minket süteménnyel, amit készített a vendégek részére. Én ott az udvaron nézegettem a baromfikat, kis kacsákat, a disznókat és hallgattam a kacsák nagy hápogását. Az udvaron csoportosult a kacsa csapat. Az feltűnt, hogy az összes kacsa a mamám háta mögött csoportosult. Ők beszélgettek és mama mesélte Nénnyének, hogy milyen szépen kinyíltak a virágok, a nagyanyám a kezeit hátul keresztbe tette és persze a csokor virágot a kezében tartotta. Eljött az idő a virágcsokor átadására és akkor jött a megdöbbenés, mert egy darab virág nem volt a száron.
Persze azért voltak a kacsák olyan nagy hanggal, mert míg ők beszélgettek az élet dolgairól, addigra kacsák jól belaktak az új csemegével. Így a csokrot nem tudtuk átadni, de úgy nevettünk rajta és persze azért süteményt kaptunk. Nevettünk nagyon, olyan komikus volt a helyzet, a kacsák újra jól jártak, mert megkapták a szárat is és volt nagy hápogás míg el nem tűnt az egész kacsa csapat.