Magyar vagy …

Tizenhét év idegenben. Málta, Amerika, Anglia – három külön világ, mégis ugyanaz az érzés: idegennek lenni. Nemcsak a nyelv volt más, hanem a tekintetek, a szavak mögötti hangsúlyok, a kimondatlan távolság. Voltam „kelet-európai”, voltam „magyar”, voltam „fehér”, voltam „keresztény” – és sokszor ezek nem egyszerű jelzők voltak, hanem falak.

Meg kellett tanulnom talpon maradni egy idegen világban. Nem eltűnni, nem beleolvadni úgy, hogy közben elveszítem önmagam. Megőrizni azt, amit otthonról hoztam, még akkor is, amikor senki nem értette igazán, mit jelent.

Magyar vagy…

Amikor több tejfölt használsz, mint ketchupot, és egyáltalán tudod mi az a tejföl.
Amikor a paprika legalább olyan fontos, mint a só és bors.
Amikor valamelyik rokonod Attila. Vagy József. Vagy János. Vagy László. Vagy István.
Amikor szereted a Túró Rudit, de nem igazán tudod elmagyarázni a külföldieknek mi a fene az, amíg ki nem próbálták.

Amikor a külföldi kérdi a gyereket mit hozott a Mikulás karácsonyra válaszod némiképp zavart, hiszen a Mikulás nálunk december 6-án ajándékoz és amúgy karácsonykor a kis Jézus ajándékoz és nem 25-én, hanem egy nappal előtte, szenteste.
Amikor 5 percen keresztül tudsz egy levegővel káromkodni úgy, hogy nem használod ugyanazt a szót kétszer.
Amikor az eljegyzési gyűrűd az ellenkező oldalon viseled.

Amikor a vonat még el sem hagyta az állomást, de te már eszed a házi füstölt szalonnát kenyérrel vagy a házi szendvicsed. (Általában egy fél paprika vagy paradicsom van benne és többnyire egy rántott hús)
Amikor egy 79 km hosszú tavat Magyar Tengernek hívsz, és keresztben átúszod.
Amikor mindig ugyanazon a helyen, vagy széken foglalsz helyet, még akkor is, ha a terem, szoba üres – és a te helyed a szoba végében van.
Amikor a saját borod a legjobb a világon, s a benne lévő nóták ismétlés nélkül 3 napig kitartanak.

Amikor tudod, mi az öhöm, a lecsó/pacalpörkölt/halászlé/pogácsa/mákos tészta/dobostorta, túrós csusza/kürtőskalács/főzelék, a túrógombóc a babgulyás és a fröccs! – és szereted is őket.
Amikor tudod, milyen isteni finom a dunyha (dunna), bár sosem használod.
Amikor tudod, mit jelent az ángyom, a nászom, vagy a húgom, bátyám, öregapám.
Amikor sokkal találékonyabb vagy bármelyik nemzetnél és előbb látod a nagy képet mindenről, mint mindenki más, a nyelved és észjárásod miatt.

Amikor fokhagymás-tejfölös-sajtos lángost eszel – vagy esetleg csöröge fánkot, nem is kívánnál finomabb falatokat.
Amikor a Micimackó és a Flinstone család sokkal viccesebb magyarul (szinkronizálva), mint az eredeti nyelven.
Amikor vehemensen magyarázod olasznak/németnek/jenkinek/stb., hogy a gulyás, pálinka, a túrós csusza, a rántott leves, a mangalicaszalonna, a tökfőzelék (feltéttel), a tokaji és gyakorlatilag minden: hungarikum.

Amikor tudod, hogy a fűzfán fütyülő rézangyalát igazából nem egy madár, hanem egy káromkodás.
Amikor van névnapod, és szerte a világon senki nem érti, mire jó az.
Amikor tudod, mi a Hortobágy és Hollókő és Pannonhalma, Aggtelek, Tokaj-Hegyalja, a pécsi ókeresztény sírok: a világörökség részei.
Amikor tudod, hogy minden zseninek vagy hírességnek van valami magyar kapcsolata, vagy csak szimplán magyar.

Amikor házi rétest eszel, amit a konyhaasztalon fehér abroszon nyújtottak, disznó zsírral kenték, tele tejföllel, mákkal, vagy túróval-mazsolával, vagy meggyel, vagy almával, vagy káposztával.
Amikor mindenkinek elmondod, hogy a Rubik kocka is magyar találmány.

Meg minden más is, a szódavizet is beleértve a transzformátort, Déri, Bláti, Zippernovszki.
Na, meg a golyóstoll, amit szintén az egész világ használ.
Amikor tudod, ki írta az ‘Anyám tyúkját‘.
Amikor esküszöl, hogy a fokhagyma és a mézes tea kiűzi belőled a nyavalyát kevesebb, mint egy nap alatt.

Amikor gyerekként folyton sárgarépát kellett enned, és arra a kérdésedre, hogy miért, a szüleid azt válaszolták, hogy azért, hogy jobban tudj fütyülni.
Amikor el kell magyaráznod, hogy a családnév van az első helyen, vagyis az nem a keresztneved.
Amikor boldog szülinapot kívánnak és meghúzzák a füled.
Amikor tudod, mi a pityerszer és mi a tiszavirágzás.

Amikor termálvíz vagy fürdő van a városodban, vagy közel hozzá.
Amikor tudod, hogy melyik nemzet adta a népességszámhoz viszonyítva, legtöbb Nobel-díjast a világnak.
Amikor ünnepelsz március 15-én és emlékezel október 23-án.
Amikor tudod, mi az a tepertős pogácsa.
Amikor el tudsz beszélgetni idegenekkel a buszon, vagy az orvosra várva intim dolgokról, de felháborodsz, ha az anyagi helyzetedről érdeklődnek.

Amikor sörrel nem koccintasz! (Az aradi vértanúkra emlékezve.)
Amikor tudod, mi a gittegylet, és miért írták Nemecseket csupa kisbetűvel.
Amikor nem jó a normál méretű párna: vagy óriásinak, vagy nagyon kicsinek kell lennie.
Amikor az Óperenciás (ober Enss) tengerről mesélsz – a történelem jut eszedbe.
Amikor egy olyan nyelvet beszélsz, amit sehol a világon nem értenek, csak a magyarok.

Amikor a Himnuszt csak meghatódva tudod énekelve imádkozni, össze szorul a torkod és óhatatlanul csorog a könnyed.
Amikor nem pazarolod az ételt, a maradékot elteszed másnapra.
Amikor a mesék nem úgy végződnek, hogy örökké boldogan élnek, hanem hogy boldogan élnek, míg meg nem halnak.

Amikor a nagyid azzal “fenyeget”, hogy ne vágj pofákat, mert úgy maradsz hahahahha.
Amikor saját erős paprikát termesztesz az udvaron, vagy az erkélyen kis cserépben, hogy garantáld az erősségét.
Amikor értetlen külföldinek ecseteled, hogy ne egyen görögdinnyét augusztus 15-e után, mert a Lőrinc bele pisilt.
Amikor sírva vigadsz.

Amikor a ‘Hazám, Hazám, te mindenem…’ dallamaira könny szökik a szemedbe, és együtt énekelsz Simándyval.

S amikor költeményekből ezeket a szavakat hallod:

“Isten áldd meg a magyart, jó kedvvel, bőséggel”

“Talpra Magyar, hí a haza, itt az idő, most vagy soha”

“A nagy világon, e kívül, nincsen számodra hely, áldjon vagy verjen sors keze, itt élned, s halnod kell”

Millió érzés fut át a szíveden, lelkeden…és még mennyi-mennyi minden más ….

Mert tudod, mit jelent messziről szeretni a hazát. Tudod, milyen az, amikor nem természetes, hogy ott vagy, ahol születtél – hanem kiváltság. És tudod azt is, hogy bármerre sodor az élet, valami mindig visszahúz.

Mert a gyökereidet nem lehet levágni. Csak messzebbre nyúlnak.

Ha tetszett ez a bejegyzés, örömmel olvasom a gondolatait – hagyjon üzenetet lent, az angol nyelvű megjegyzésnél. Majd ITT >>> “Leave a Comment – Logged in as agnyecska. Edit your profile. Log out? Required fields are marked – Post comment ” ennél a résznél a posztom végén. Persze ha szeretne még hasonló történeteket, térjen vissza máskor is.