Az Irene hurrikán volt az első hurrikán vészhelyzet, amit átéltem 2011 augusztusában, de Sandy hurrikán “nagyobb hatással volt” rám 2012.Október végén.
A következő sorok erről fognak szólni, vagyis a két hurrikánról, Irene és Sandy hurrikánról.
” Az Egyesült Államok történelmének legnagyobb kiterjedésű, több tízmillió embert érintő viharává fejlődhet a Sandy hurrikán. A trópusi vihar a sarkköri légtömegekkel keveredve ritka hibridviharra, úgy nevezet szuper viharrá alakulhat. A szuper viharok sajátossága, hogy egyszerre hozhatnak özönvízszerű esőket és nagy havazást is. ”
“375 ezer ember kitelepítését rendelte el Michael Bloomberg New York-i polgármester. “Ez egy komoly és veszélyes vihar lesz” – hangsúlyozta Bloomberg. Kijelentette, nem tartóztatják le, aki nem veti magát alá a kötelező evakuálási parancsnak, de önzőnek nevezte azokat, akik nem kívánják végrehajtani az utasítást. ”
” A rendőrség hangosbemondókkal fogja távozásra felszólítani az érintett városrészek lakosait. A kialakuló szuper vihar több metropoliszt is fenyeget. New Yorkban már a Sandy hurrikán hírére is szükségállapotot hirdettek és evakuálásokat terveznek. A szuper vihar viszont Bostont, Washingtont, Baltimore-t és Philadelphiát is fenyegeti. Komoly problémát okozhat, hogy a keleti part érintett államaiban tucatnyinál is több atomerőmű működik. Ha ezek leszakadnak a hálózatról, akkor több millió ember maradhat áram nélkül, ami katasztrófa esetén a mentést is nehezíti. ”
” Ugyanez a hurrikán a Karib-térségben már 43 halálos áldozatot követelt. Andrew Cuomo, New York állam kormányzója szükségállapotot rendelt el már korábban. A New – York-i közlekedési vállalat a vihar idejére teljes egészében lezárhatja a tömegközlekedést. A vihar helyi idő szerint hétfő éjszaka, Delaware államban érheti el az amerikai partokat. Az országban eddig összesen 3200 repülőgép-járatot töröltek és az Eurocontrol arra figyelmeztetett, hogy vasárnap estétől zavarok léphetnek fel az Európa és az Észak-Amerika közötti légi közlekedésben is. ”
” Egy québeci fjordban keresett menedéket egy luxus óceánjáró. A 900 kabinos, 3000 utas befogadására alkalmas, 15 emeletes Emerald Princess szombaton indult Québec városból, és a part mentén Floridába tartott volna. Mellékes, de a november 6-án esedékes elnökválasztásra tekintettel nem jelentéktelen probléma, hogy a vihar a közvélemény-kutatásokat is megzavarhatja. A Gallup közvélemény-kutató már szombaton jelezte, hogy a vihar miatt teljes keleti parti államokban szünetelhet a telefonszolgáltatás, legyen szó akár vezetékes, akár mobilhálózatokról. Ha pedig nem tudják elérni a választópolgárokat, kénytelenek lesznek szüneteltetni az év eleje óta folyamatosan, minden nap új adatfelvétellel frissített országos felmérésüket. ”
“ A vihar megzavarta az amerikai választási kampányt. Mitt Romney republikánus elnökjelölt már pénteken lemondta egy vasárnapi fellépését Virginia Beachben, ehelyett Ohio államba repült. Barack Obama elnök szintén lemondott egy hétfői virginiai és egy keddi coloradói beszédet és Washingtonból figyeli a fejleményeket. ”
HURRIKÁN HELYZET vasárnap, hajnali 1 órakor.
“ A hurrikán még nem érkezett meg, csak az azt megelőző trópusi felhőszakadás. New York City-ben villámáradásokat jelentettek több, alacsonyan fekvő környékről. A metró bizonyos szakaszokon leállt, miután a sínek víz alá kerültek. A Central Parkban megdőlt az egy óra alatt leesett csapadék rekord. A parkban 152 éve mérik a leesett eső mennyiségét. Este 10 és 11 óra között 4.2 cm eső esett, eddig összesen 9.9 cm. ”
“ A hurrikán hajnali 5 óra körül éri el Long Island partjait és reggel 7 és délután 4 között lesz a legerősebb a vihar. A hurrikán szeme kissé keletre mozdult, így Long Island nyugati része és New York City kevesebb szelet, de több esőt kap. 15-20 esőre lehet számítani, másfél méteres hullámokra a partvidéken. Long Island védőszigetén, Fire Island-en önkéntes kitelepítést javasoltak az ott lakóknak. ”
Miben különbözik egy hurrikán egy nagyobb vihartól ?
” Számomra az igazi különbség a levegő minőségében rejlik. Különösen a hurrikánt megelőző néhány órában. A vihar maga előtt tol egy hatalmas mennyiségű trópusi légtömeget. A levegő nehéz, nyirkos, szinte tapintható a nedvesség. A levegő illata édeskés, keveredik a sós óceáni levegővel. A madarak elcsendesednek, búvóhelyet keresnek. A világ idegesen várakozik. Aztán beindul a szél. A másik különleges élmény, amikor a hurrikán szeme a térség fölé érkezik. A hurrikán közepe teljesen békés. Hirtelen leáll a szél, az eső, kisüt a nap 20-25 percig, aztán újra rázendít. ”
” 2012 Október 26-án Vincent Gray washingtoni polgármester szükségállapotot hirdetett a fővárosban. Ugyanezen a napon Connecticut, Maryland, Massachusetts, New York, Pennsylvania és Virginia kormányzója is szükségállapotot hirdetett. A partot New Jersey-ben október 29-én érte el. A károk ott és New Yorkban is jelentősek voltak. ”
“ New Yorkban a tisztviselők aktiválták a város part menti vészhelyzeti tervét. A metrókat lezárták. Az Irene hurrikán által 2011 augusztusában érintett területeken is evakuálták a lakosokat. Michael Bloomberg polgármester azt mondta, hogy egyes lakosoknak fel kell készülniük az evakuálásra. Andrew Cuomo New York kormányzója az állam minden megyéjére szükségállapotot hirdetett. Long Islanden Suffolk megye tisztviselői elrendelték a Fire Island lakosainak kötelező evakuálását. Cuomo ezután kijelentette, hogy a Sandy hurrikán “nagyobb hatással volt”, mint a Katrina hurrikán.”
” New York Cityben a városi kórházak is fokozott készültségben vannak. Michael Bloomberg polgármester szerint a város állami iskoláiban 65 menedékhely áll rendelkezésre, az összes alkalmazottal és ellátással. A Szabadság-szoborhoz és az Ellis-szigetre tartó kompjáratokat október 29-én és 30-án leállították. Az iskolák bezárásra is megtörtént. A tömegközlekedési hálózat leállt, beleértve a metrót is,este 7 órától október 28-tól. ”
Nem volt áramellátás, üzemanyag, étel, a fűtés gondot okozott. Fáztunk és el voltunk keseredve, hisz alig egy éve átéltük ugyanezt.
New York City, mint mindig, bátran állta a sarat. Voltak nyitva tartó éttermek, sőt még néhány házhoz szállító cég sem adta fel. Long Islanden több mint 3000 ember menedékhelyen volt.
2012. október 29. 16.30 Hét órakor lezárták a George Washington, Verrazano-Narrows, Throgs Neck és Whitestone hidakat, vagyis valamennyi Long Island-et és New York City-t összekötő hidat.
Az általában csendes Long Island Öböl tomboló óceánra hasonlított.
2012 október 29. 14.45 A szervezés, a lakosság tájékoztatása magas színvonalú volt. Nincs pánik, csupán aggodalom. A helyzet nagyon veszélyes volt. Nem volt további lehetőség a kitelepítésre. Aki maradt, az maradt. A mentőalakulatok már nem mentek vissza a veszélyeztetett zónákba. Csak Long Island-re 200 extra mentőautó érkezett.
2012.október 29. 14.10 Még 12 óra volt. Éjfél környéke kritikus volt. Aztán még egyszer reggel 7-től 12-ig, újabb dagály volt. A New York-i tőzsde bezárva tartott. Long Island-en 60 ezren voltak áram nélkül.
2012. október 29. 13.40 A Franklin D. Roosevelt, az East River Drive, mely Manhattan keleti részén halad, szintén víz alatt volt.
2012. október 29.12.11 New York polgármestere figyelmeztette az élelmiszerboltok, benzinkutak tulajdonosait, tilos az árak emelése a szükségállapot miatt!
2012.október 29. 13.30 Obama elnök nyilatkozatában figyelmeztette azokat, akik nem követik a kitelepítési utasításokat nemcsak önmagukat, de a mentőalakulatok dolgozóit is veszélyeztetik. Ezen a ponton Sandy hurrikán rombolása megfelel a Gloria hurrikán (1985) okozta károknak és ez már csak rosszabb lesz, mivel Sandy lassan mozog, nagyon hosszú ideig marad a szárazföld felett. Lemondták a szokásos esti beszélgető műsorokat is, köztük a Jimmy Kimmel Show-t is.
” 2012 November 5-től a Nemzeti Meteorológiai Szolgálat a Sandy hurrikánt a második legdrágábbnak jelölték, amely 1900 óta érte el ezt a pozíciót az Egyesült Államokban, a 2005-ös Katrina hurrikán mögött,bár ez azonban csak a hatodik a Sandy hurrikán után. ”
Gyere térjél vissza máskor is, mindig fogsz találni érdekességet.
Kérhetném tőled azt, hogy hagyj üzenetet, véleményt
majd ITT a posztom végén.