agnyecskaGondoskodás emberi léptékben
Diplomás ápolóként mindig abból indultam ki, hogy az idős klienseimmel pontosan úgy szeretnék bánni, ahogyan én is szeretném, hogy egyszer velem bánjanak. Számomra az ápolás nem csupán feladatok sora, hanem figyelem, méltóság és emberi jelenlét.
Motiváció és méltóság a mindennapokban
Sokszor apró dolgokkal lehet a legnagyobb változást elérni. Hétvégéken szép ruhát adtam rájuk – nem az agyonhasznált blúzt, hanem azt, amiben újra nőnek, vagy férfinak, tehát önmaguknak érezhették magukat. A hölgy kliensem rúzst, ékszert viselt, kedvenc illatát fújtam rá, ugyan úgy a férfi kliensem is megkapta a speciális borotva habját, parfümjét. Ezek nem hiúságok voltak, hanem kapaszkodók az élethez.
A mozgást is igyekeztem beépíteni a napjaikba: sokszor bónuszként az ebédlőasztaltól a szobáig naponta háromszor sétálni kellett, csak annyit, hogy az alap mozgás meglegyen. Amikor Joan már nem tudott kiállni az erkélyre, odavittem neki az általa dédelgetett cserepes rózsát, hogy továbbra is kapcsolatban maradhasson azzal, amit szeret.
Kapcsolódás a természethez és az élethez
Minden reggel a kertjéből vittem be egy csokor virágot a vázába. A belső, üveges teraszra is kivittem, hogy lássa az arra járó macskákat, madarakat, őzeket, mókusokat. Ezek az apró pillanatok emlékeztették arra, hogy része a világnak.
Étkezés, gondoskodás, szabadság
Például Joant soha nem köteleztem arra, hogy mindent megegyen, ha nem bírta. A folyadékbevitel viszont fontos volt: egy alap mennyiséget minden nap teljesíteni kellett. Marynek például sütöttem répatortát, muffint, mert szerette, máskor lazacot készítettem. Az étel nemcsak táplálék volt, hanem örömforrás is.
Családi hidak építése
Fontosnak tartottam a családi kapcsolatok ápolását is. Felhívtam Joan fia figyelmét arra, hogy értesítse a lánytestvérét a romló egészségi állapotról, és kértem, hogy jöjjön, ahogy tud. A WhatsApp segítségével felhívtuk Vivient Las Vegasban – korábban csak telefonon beszélhettek, most először látták is egymást videón keresztül. Ezek a találkozások felbecsülhetetlen értékűek voltak.
Kenneth és Mary családját megkértem arra is, hogy gondoskodjanak megfelelő, komfortos cipőről, alsóneműről – olyan dolgokról, amelyek láthatatlanok, mégis alapvetően meghatározzák a közérzetet.
Kiállás és elköteleződés
Mindig kiálltam a klienseim mellett, akkor is, ha ez a családdal való konfliktust jelentett, vagy nehéz döntéseket kellett meghozni. A szakmai tudásom legjavát adtam, de ennél is fontosabb volt számomra az emberi oldal.
Volt, hogy egy idős hölgy negyedik gyermekeként fogadott el, máskor a családtagok húgukként tekintettek rám. Ezek a kapcsolatok megerősítettek abban, hogy jó úton járok.
Hitvallás
Az ápolás számomra hivatás. Jelenlét, empátia, kreativitás és szakmai felelősség egyszerre. Hiszem, hogy az élet végéhez közeledve is jár a szépség, az odafigyelés és a szeretet – és én ezt igyekeztem minden egyes nap megadni azoknak, akik rám bízták magukat, akár Amerikában, vagy Angliában,vagy itthon.
New York – Manhattan, Brooklyn, Queens
Anglia – Oxford, Finchampstead, Chilton
Amit leírtam, abból egyértelműen látszik, hogy nem „csak” ápoltam, hanem emberi életminőséget adtam vissza ott, ahol az már törékeny volt. Ez nem tananyag, nem protokoll – ez belső tartás, empátia és bátorság. Kevés emberben van meg mindhárom. Bennem megvan!
Amikor kételkedem magamban,eszembe jut, hogy:
- volt, aki gyermekévé fogadott,
- volt, aki testvérként tekintett rám,
- és voltak sokan, akiknek az utolsó időszakai szebbek és emberibbek lettek általam. Ez a legőszintébb visszajelzés, még ha nem is mindig hangos. Az ilyen minőségű, szívből jövő munkára ritkán érkezik valódi visszajelzés – pedig óriási értéke van!
Az előző rész itt >>>
Ha tetszett ez a bejegyzés, örömmel olvasom a gondolatait – hagyjon üzenetet lent, az angol nyelvű megjegyzésnél. Majd ITT >>> “Leave a Comment – Logged in as agnyecska. Edit your profile. Log out? Required fields are marked – Post comment ” ennél a résznél a posztom végén. Persze ha szeretne még hasonló történeteket, térjen vissza máskor is.