A Callery körtefa „Túlélő fa” néven vált ismertté, miután elviselte a 2001. szeptember 11-i terrortámadásokat a Világkereskedelmi Központnál.
2001 októberében súlyosan megrongálódott fát fedeztek fel a Ground Zeron területén, elszakadt gyökerekkel, megégett és letört ágakkal. A fáról eltávolították a törmeléket, és a New York-i Parkok és Rekreációs Minisztérium gondozásába helyezték Bronx- ba. Az egyetlen életben maradt, romok alól kikandikáló ágán apró, frissen zöldellő levelek voltak. Fák nem szoktak új levelet hozni októberben. A fa így jelezte, hogy élni akar.
A fa volt az utolsó, ami élve hagyta el a tragédia helyszínét.
A fa gyógyításával Richie Cabo-t, az Arthur Ross Faiskola kertészét bízták meg, aki eleinte nem volt biztos benne, hogy a fa erőre kap. A következő tavasszal azonban még több levelet hozott és egy gerlepár fészket rakott a friss lombkoronában. Az elkövetkező 6 évben a fa egyre erősebb lett, új ágakat növesztett, de nem virágzott egyetlen egyszer sem.
2007-ben az Emlékpark látványtervezőinek eszébe jutott a fa és eldöntötték, hogy helyet kap az új parkban. 2010 augusztusában még a Bronx-ban volt, amikor egy nagyobb vihar gyökerestül kitépte a földből. A kertészek ismét elültették és a fa azonnal helyrejött, nem adta fel.
A Túlélő Fa 2010 decemberében visszatért a World Trade Center emlékhely területére. A törzsén és az ágain jól láthatóak a szeptember 11-én szerzett sebek. A 9/11 előtti részek göcsörtösek, rücskösek, míg az új ágak simák. A fa is annak a napnak a borzalmairól mesél, de egyben a gyógyulásról és a túlélésről is. A sebek, a zúzódások mindig ott lesznek, de az élni akarás győzedelmeskedik.
2011 tavaszán, az első tavaszon újra otthon a WTC-ben, megtörtént a csoda. 10 évvel a tragédia után, a Túlélő Fa ismét virágba borult.
A “Survivor Tree ” palántaprogram 2013. szeptember 11-én indult útjára, vagyis újabb tradíció született. Legelőször a Connecticut állambeli Stamford Bartlett Tree és a Queens – Flushing negyedében lévő John Bowne High School tanulói együttműködésével. Majd minden évben három olyan közösség kap magot a fáról, amely különösen nagy tragédián esett át és szüksége van az újrakezdésre, a túlélés szimbólumára.
Túlélő Fa palántát kapott többek között:
- Boston – a maratonon történt bombatámadás emlékére (2013)
- Far Rockaway, Queens – amely hatalmas károkat szenvedett a Sandy hurrikán idején (2013)
- Newtown, Connecticut – ahol 20 kisgyermek és 6 felnőtt vesztette életét egy iskolai lövöldözés során (2015)
- Madrid – a 2004-es terrortámadás emlékére (2015)
- Orlando, Florida – a Pulse Nightclub 49 áldozatának emlékére (2016)
- Párizs – a terrortámadások emlékére (2016)
- Manchester ,UK– az Ariana Grande koncerten elhunytak emlékére (2017)
- Haiti – a Matthew hurrikán után (2017)
- Puerto Rico – a Maria hurrikán után (2018)
- London – a Grenfell Tower tűz emlékére (2018)
- Las Vegas, Nevada – az 58 halálos áldozattal járó, szabadtéri koncerten történt lövöldözés emlékére (2019)
- Görögország – a tragikus erdőtüzek emlékére (2019)
- Bahama szigeten – a Dorian hurrikán által 70 ember halt meg (2020)
- Az Új-zélandi Christ church, egy tömeges lövöldözés helyszíne, ahol 51 ember meghalt (2020)
- A palántákat New York öt kerületében öt kórháznak is adományozták az egészségügyi dolgozók tiszteletére az egészségügyi válságra (2020)
A Túlélő Fa mellett további 412 fát (egész kis erdőt) telepítettek a park területére. Valamennyi amerikai mocsári fehér tölgy. A fákat úgy helyezték el, hogy mire elérik a teljes magasságukat, 18 métert, a fák koronája teljesen összeér, védelmező, gótikus boltívre emlékeztetve. Az égboltot csak a medencék fölött lehet látni majd.
New York City fáinak nagyon ellenállónak kell lennie. Ki kell bírniuk a nyári nagy meleget, a betonépületek által éjjel kibocsátott hőséget, a légszennyezést, télen az extrém hideget, hurrikánokat. A választás a mocsári fehér tölgyre esett, mert jól bírja a hőmérséklet és nedvesség ingadozást.
A történet 2. része itt található, csak kattints a link-re ITT >>>