Ted,Alexa,Greg és Generosa Ammon

Egy film, két testvér és egy elveszett múlt története!

Vannak találkozások az életünkben, amelyek talán véletlennek tűnnek, mégis örökre megmaradnak bennünk. Számomra Greg története ilyen.

2014 áprilisában ismertem meg Stacy Volkovot. Szülei ukrán származásúak voltak, de családjuk életét két ország, Ukrajna és az Egyesült Államok határozta meg. Stacy révén 2015-ben ismertem meg Greget is. Akkor még szinte semmit sem tudtam róla. Annyit, hogy amerikai állampolgár, aki New York és Los Angeles között ingázik.

Stacytől és Gregtől ajándékba kaptam egy DVD-t, amelynek címe 59 Middle Lane volt.

Amikor megnéztem a filmet, teljesen ledöbbentem.

Nem gondoltam volna, hogy annak a kedves, közvetlen, segítőkész, mindenféle felsőbbrendűségtől mentes fiatalembernek, akit megismertem, ilyen megrázó élettörténete van.

Elkezdtem utánanézni a történteknek, és lassan összeállt előttem a múltja.

Greg és Alexa Amerikában nőttek fel, amerikai szülők gyermekeként. Nem beszéltek ukránul, és sokáig nem is tudták, milyen múltat hagytak maguk mögött.

Aztán tizennyolc éves koruk körül, nevelő szüleik halála után, hivatalos dokumentumok között rábukkantak az örökbefogadásukról szóló okiratra.

Greg és ikertestvére, Alexa mindössze kétévesek voltak, amikor egy amerikai házaspár örökbe fogadta őket egy ukrajnai árvaházból. Hat testvérük azonban Ukrajnában maradt. A család története még ennél is összetettebb volt, az árvaházban egy másik ikerpár is élt, akik szintén a testvéreik voltak.

Képzeljük el, milyen érzés lehet fiatal felnőttként szembesülni azzal, hogy az életünk egy fontos fejezete eddig ismeretlen volt előttünk.

Hirtelen kérdések sokasága merül fel.

Kik voltak a vér szerinti szüleink?

Vannak testvéreink?

Miért kellett elválnunk egymástól?

Vajon gondoltak ránk azok, akiket hátrahagytunk?

Greg és Alexa úgy döntöttek, megpróbálják megtalálni a múltjukat.

Információkat gyűjtöttek,Ukrajnába utaztak,tolmácsot fogadtak, és megszervezték a találkozást a testvéreikkel, valamint a rokonaikkal. Egyik testvérük nem tudott személyesen jelen lenni, mert Moszkvában élt, de telefonon vele is beszéltek.

Végre szemtől szemben állhattak azokkal az emberekkel, akikkel közös gyermekkoruk volt 2 éves korukig, még ha abból ők szinte semmire sem emlékeztek.

Találkoztak azzal a gondozónővel is, aki annak idején az árvaházban vigyázott rájuk. Elmesélte, hogy Alexa sokat betegeskedett, és úgy gondolta, talán az mentette meg az életét, hogy amerikai szüleik örökbe fogadták őket.

Nyolc testvér, nyolc különböző sors. Ketten Amerikába kerültek, ahol lehetőségük nyílt tanulni, fejlődni, biztonságban felnőni. A többiek egészen más körülmények között élik az életüket.

Greg sokáig dédelgetett magában egy álmot. Elképzelte, hogy egyszer hazatérnek, az édesanyjuk ott várja őket, ajtót nyit, majd magához öleli a két gyermekét, akikre annyi éven át várhatott.

De ez az ölelés már csak az álmaiban létezhetett.

Édesanyjuk 2004-ben, rákbetegség következtében meghalt. Életét alkoholproblémák is nehezítették. Amikor Greg és Alexa eljutottak az egykori otthonához, megrázó látvány fogadta őket. A lakás rendkívül szegényes, elhanyagolt állapotban volt.

Nehéz lehetett szembesülniük azzal, hogy nemcsak a gyermekkorukból veszítettek el éveket, hanem annak a lehetőségét is, hogy valaha megismerjék az édesanyjukat, és választ kapjanak a kérdéseikre.

Ott voltak a testvérek, a rokonok, a közös múlt, amelyről addig alig tudtak valamit. Mégsem lehetett egyszerű megtalálni a helyüket ebben az újonnan felfedezett családban.

A találkozás során az is felmerült bennük, hogy vajon a rokonaik mennyire tekintenek rájuk családtagként, és mennyire jelentenek számukra anyagi lehetőséget. Nem zárkóztak el attól, hogy segítsenek, de szerették volna megtalálni az egészséges határokat.

Közben arra is vágytak, hogy a testvéreik egyszer meglátogathassák őket Amerikában, és személyesen is megtapasztalhassák azt az életet, amelybe ők ketten beleszülettek az örökbefogadásuk után.

Greg Atlantában él a feleségével, Stacyvel és a kisfiukkal. Alexa Kaliforniában diplomázott le. Több ezer kilométer választja el őket egymástól, mégis tartják a kapcsolatot, szeretik egymást, és a közös múltjuk megismerése új köteléket teremtett közöttük.

Ted, Greg és Stacy Ammon

Engem ez a történet mélyen megérintett.

Nemcsak azért, mert szinte hihetetlen, milyen fordulatokat hozhat az élet, hanem azért is, mert személyesen ismerhettem meg az egyik főszereplőjét. Gregben nem a sikeres, Amerikában élő férfit láttam, hanem azt a közvetlen, egyszerű, jó szándékú embert, akivel könnyű volt beszélgetni.

És talán éppen ez maradt meg bennem a leginkább.

Az ember soha nem tudhatja, milyen történeteket hordoz magában az, akivel találkozik. Milyen veszteségeken ment keresztül, milyen kérdésekre keresi a választ, vagy milyen álmokat őriz magában.

Én akkor New Yorkban éltem, és sok különböző emberrel, kultúrával és életúttal találkoztam. Greg és Alexa története azonban különösen emlékezetes maradt számomra. Most már Atlantában élnek, felesége Stacy, és van egy kisfiuk is. Stacy is átesett a mellrákon, amikor a kisfiuk csak 2 éves sem volt, jelenleg cancer free.

Mert vannak dolgok, amelyeket a távolság, az idő és az elveszett évek sem tudnak teljesen eltörölni. Ilyen a család utáni vágy, az összetartozás keresése és a remény, hogy egyszer választ kapunk arra, honnan jöttünk.

Greg és Alexa Ammon rövid története:

Greg és Alexa Ammon – a néhai Wall Street-i bankár, Ted Ammon és felesége Generosa Ammon örökbefogadott ikrei – felnőttek, független felnőttek lettek.

Greg és Ted Ammon
Greg és Ted Ammon

Greg Ammon: Filmrendező és vállalkozó lett, 2012-ben rendezte a családja történetéről szóló 59 Middle Lane című dokumentumfilmet. Feleségül vette Stacy Volkovot, és elindította a Big Flower életmód ruházati márkát és zászlóshajó üzletet az East Hampton-i Newtown Lane-en.

Dokumentumfilm címe

Alexa Ammon, szüleik halála után nagynénjüknél éltek Alabamában, önálló karriert és életutat kezdett az East Hampton-i családi háztól távol.

A családi birtok, kúria, A testvérek közösen voltak tulajdonosai, majd végül eladták gyermekkori otthonukat az East Hamptonban található Middle Lane 59. szám alatt (amelyet 12,7 millió dollárért dobtak piacra, és 2017 vége körül kelt el), hogy megváljanak az ingatlantól,az életük egy szakasza is lezárult ezzel.

Greg Ammon a Patch magazinnak mondta 2015-ben – „A kedvenc gyermekkori emlékeim a családommal és barátaimmal töltött East Hampton-i hétvégékhez kapcsolódnak. Olyan pólókban rohangáltunk, amelyek hátulján apám cégének logója volt, Big Flower … egy nagy napraforgó, amit büszkén viseltünk. Most, hogy megnősülök és saját családot alapítok, izgatottan várom, hogy visszahozzam a napraforgót (Big Flower) East Hamptonba, és újra nagyszerű emlékeket szerezzek„.

Kattints a linkre >>> Az első rész!

You might also enjoy:

Leave A Comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *