Valletta Málta fővárosa A másfél éves máltai tartózkodás elég nagy változást hozott az életemben. Megismerhettem egy másik kultúrát,jártam olyan helyeken,ahova saját erőmből nem tudtam volna eljutni. Másfél évig mondhatom, hogy a nyárban éltem, mivel az átlag hőmérséklet 20 fok körül volt,az ősz és a tél az csapadékos, de 7-8 foknál nincs hidegebb,a nyár pedig forró,párás és persze nagyon meleg. Déli országnak megfelelő temperamentummal rendelkeznek a máltai lakosok ” ráérünk arra még”, nem pontosak, mindig késnek,reggel 9 órától – délig tart a munkaidő,utána szieszta következik, amit a kávézóban vagy otthon töltenek,majd két óra körül kezdődik az élet újra az éjszakába nyúlva,főleg nyáron.Talán télen érzékelhető,hogy rosszabb az idő,mert kevesebb az ember az utcán és a szórakozóhelyeken. A téli időszak december közepétől – január végéig tart, utána a ” vízözön”. Családcentrikusak, együtt lakik a dédi – a nagymama – mama és a gyerekek, igaz egy házban, de külön emeleten lakik egy generáció. Az átlag máltai lakos nem utazik sokat külföldre, – esetleg Olaszország, Szicilia, egy városban éli le az életét.
A sziget maga kicsi, ezért a települések egymásba érnek, bár az ország közepén található kisebb lakatlan terület, a települések a tengerpart köré épültek – tehát úgy kell elképzelni, mintha Szegeden a Kárász utca bal oldala Szeged lenne,a jobb oldala pedig már Hódmezővásárhely. Természetesen külön álló hivatali rendszerrel rendelkezik az összes város, falu. Az átlag máltainak kb.500-1000 méter már nagy távolságot jelent, van aki még a sziget másik oldalát nem látta,mert nagyon messze van ” arra még a madár sem jár”. Igaz az énekes madarak és a gólyák pihenőhelye a nagy költözések alatt ősszel, majd tavasszal. Rengeteg az írni és olvasni nem tudó ember él a szigeten, nemcsak öregek, hanem a fiatalok körében is nagy a száma. Találkoztam több fiatallal, az iskolarendszerük nem követel kellőképpen,vagy a szülők analfabéták és nem ösztönzik a gyerekeket a tanulásban.
Nekem csak kellemes élményeim voltak az ottlétem alatt. Tiszteltek és becsültek,mert ápoló a végzettségem. Elfogadták a tanácsaimat, a véleményemet és én pedig a legjobb tudásom szerint segítettem. Tetszett Nekik, hogy szocialista országból érkeztem,sőt épp tartott a Délszláv háború az érkezésemkor. Elfogadták azt is, hogy nem beszéltem az angol nyelvet, de próbálkoztunk a kezdetektől angolul kommunikálni, bár nem Mindenki beszélt angolul. Sajnáltak,hogy a balkánról érkeztem a háborús országból, kicsit keverték a két ország elhelyezkedését.Mert Mi nem a balkánon élünk. Ezt rendszeresen el kellett mondanom, sőt azt is hogy Budapest Magyarország fővárosa, nem Bukarest. Megszerették általam a gulyáslevest,a túrós palacsintát, a fasírtot és a pörköltet.
1996-ban a hazautazásom előtti napokban ajánlatot kaptam, hogy maradjak a szigeten és dolgozzak, mint ápolónő a Szent Luke kórházban vagy a Szent Phillip magánkórházban, de körülményes lett volna a hivatalos papírok elintézése. A fizetés nagyon jó lett volna,főleg az itthoni fizetésekhez képest,akkor kereshettem volna havi 200-300 ezer Ft-nak megfelelő máltai fontot. Természetesen meg tudtam volna belőle élni,nem lett volna gond lakást – étkezést – szórakozást – öltözködést és egyáltalán az” Élet”, társadalmi megbecsülést is kaptam volna. Én a hazaköltözést választottam.
Szent Luke kórházban
Szent Phillip magánkórház A szakmánk itthon nincs megbecsülve, elismerve és megfizetve !!!
Sajnos remény sincs a változásra, ezért örültem, hogy Máltán, Londonban, Rómában beletekinthettem a külföldi helyzetbe. /2004. Május./
Vége lett a történetnek,ez már az utolsó rész. 1996.06.25- én hazarepültem,majd 1997-ben visszatértem egy rövid időre
és utána nem tértem vissza a szigetre, pedig tervezgetem,hogy visszatérek.
Ez a történet idetartozik, csak kattints a link-re ITT >>>
A történet előző része itt található, csak kattints a link-re ITT >>>
Vége a történetnek,nincs folytatása.
Gyere térjél vissza máskor is, mindig fogsz találni érdekességet.
Kérhetném tőled azt, hogy hagyj üzenetet, véleményt
majd ITT a posztom végén.
